Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek címmel az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke, valamint az ELTE Benkő Loránd Magyar Nyelvtörténeti Műhelye és Diákműhelye a tavaszi félévben tudományos előadássorozatot szervez. Az előadásokra 2014. február 26-tól kezdődően szerdán délutánonként kerül sor. Az előadások helye: ELTE BTK, Múzeum krt. 4/A. III. emelet 336.

A magyar nyelv története során többször feledésbe merült, majd újjáéledt rovásírás, illetőleg az ezzel az írástípussal lejegyzett (különösen korai) nyelvemlékeink diszciplináris tekintetben a magyar nyelvtörténet, általánosságban véve pedig a magyar örökség részét képezik. Az előadássorozat a hazai kutatók eredményeit, véleményét, megfontolásait kívánja az egyetemi hallgatóság, illetve a téma iránt érdeklő szélesebb közönség elé tárni. A 13 előadásból álló sorozat egy-egy előadásának megtartására olyan szakembereket kértünk fel, akik tudományos módszertannal közelítve érdemben foglalkoztak a rovásírásos emlékek nyelvi, néprajzi, régészeti és történelmi összefüggéseivel.

Előadóink (az első előadás sorrendjében):

Zelliger Erzsébet ny. egyetemi docens, ELTE

Szentgyörgyi Rudolf egyetemi tanársegéd, ELTE

Tóth Endre ny. főosztályvezető, Magyar Nemzeti Múzeum, egyetemi docens PPKE

Vásáry István egyetemi tanár, ELTE, az MTA levelező tagja

Sándor Klára egyetemi docens, SZTE

Benkő Elek tudományos tanácsadó, vezető kutató, MTA Régészeti Intézet

Róna-Tas András professor emeritus SZTE, az MTA rendes tagja

Hosszú Gábor egyetemi docens, BME

Az előadássorozat nyitó előadása:

Zelliger Erzsébet ny. egyetemi docens, ELTE

A rovásírás alapkérdései

Az előadásban szó lesz a napjainkban előforduló rovásfeliratokról és ezek olvasati lehetőségeiről, a rovásábécékről. Szó lesz azokról az írásszabályokról, amelyek a rovásokat jellemzik. Az olvasatok kapcsán a fonéma és graféma viszonyának időbeli kérdésit is vizsgáljuk.

Az előadás időpontja:

2014. február 26. 16.00–17.30

Az előadás helye:

ELTE BTK, Múzeum krt. 4/A. III. emelet 336.

Az előadásokra várunk minden érdeklődőt!