A tudományos diákkörök az egyes szakok, szakterületek tudományos ambíciójú hallgatóinak önszerveződő, oktatói koordinálással működő csoportosulásai, amelyek feladata, hogy az egyéni és csoportos kutatások prezentálásának és megvitatásának legyenek értő fórumai. A diákköri munka során a hallgatók elmélyednek a tudományos kutatás módszertanában, gyakorlatban kamatoztatják a tudományos vita olyan lépéseit, mint a prezentálás, az opponálás vagy a témavédés, valamint lehetőségük nyílik arra, hogy akár közös kutatási projectbe fogjanak fiatal kutatótársaikkal. Bár a tudományos kutatás alapvetően magányos tevékenység, a TDK-k vállalkoznak arra, hogy egy olyan symposiont valósítsanak meg, ahol a résztvevők a kutatási eredményeket megvitatva, egymást ösztönözve dolgoznak egyazon szakterület vagy témakör védjegye alatt.
A diákköri munka formális csúcspontja a kétévente megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencia, ahol a legtehetségesebb hallgatók, túljutva az intézeti/tanszéki fordulón, az adott szakterület országos legjobbjaival vehetik fel a versenyt. (Az ELTE és az OTDK viszonyáról lásd bővebben: http://www.btk.elte.hu/tdk)
Karunk sokszínűségéből adódóan az egyes TDK-k működése szakonként változik, de szerencsére elmondhatjuk, hogy a diákkörök kapui minden szakterületen nyitva állnak az érdeklődők számára. Listájuk alább található, érdeklődni értelemszerűen az egyes oktatói koordinátorok, illetve hallgatói titkárok megkeresésével lehetséges.
Az ELTE BTK Tudományos Diákköri Tanács elnöke: Nagy Balázs (tdk@btk.elte.hu)
Az ELTE BTK HÖK TDK-koordinátora Takó Ferenc: (takoferi@yahoo.com)
| INTÉZET | DIÁKKÖR NEVE | KOORDINÁTOR | TITKÁR | LINK |
| Angol-Amerikai Intézet | Angol Nyelvpedagógia Tudományos Diákkör | Kimmel Magdolna | Link | |
| Angol-Amerikai Intézet | Anglisztika Tanszék Tudományos Diákköre | Ruttkay Veronika | Link | |
| Angol-Amerikai Intézet | Angol-Amerikai Intézet Tudományos Diákköre | Kenyeres János | Link | |
| Angol-Amerikai Intézet | Amerikanisztika Tanszék Tudományos Diákköre | Benczik Vera | Link | |
| Angol-Amerikai Intézet | Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Tudományos Diákköre | Eitler Tamás | Link | |
| Angol-Amerikai Intézet | Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Tudományos Diákköre | Hordós Marianna | Link | |
| Filozófia Intézet | Filozófia Tudományos Diákkör | Orthmayr Imre | Molnár Kristóf | |
| Germanisztikai Intézet | Germanisztikai Intézet Tudományos Diákköre | Brdarné Szabó Rita | Pap Dóra | |
| Informatikai és Könyvtártudományi Intézet | Könyvtártudományi Tudományos Diákkör | Barátné Hajdu Ágnes | ||
| Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet | Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Tudományos Diákköre | Bengi László | ||
| Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet | Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék Tudományos Diákköre | Szili Katalin | Lukács András | |
| Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet | Magyar Nyelvtudományi Tudományos Diákkör | Bartha Csilla | ||
| Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet | Filmtudomány Tudományos Diákkör | Pápai Zsolt Vincze Teréz |
Muraközi Zsóka | |
| Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet | Művészetelmélet és Médiakutatási Intézet Tudományos Diákköre | K. Horváth Zsolt | ||
| Művészettörténeti Intézet | Művészettörténeti Intézet Tudományos Diákköre | Gosztonyi Ferenc | Link | |
| Néprajzi Intézet | Néprajzi Tudományos Diákkör | Bárth Dániel | ||
| Ókortudományi Intézet | Ókortudományi Intézet Tudományos Diákköre | Krupp József Vér Ádám |
||
| Régészeti Intézet | Régészeti Intézet Tudományos Diákköre | Feld István | Nagy László Attila | |
| Romanisztikai Intézet | Francia Tanszék Tudományos Diákköre | Körmendy Mariann | ||
| Romanisztikai Intézet | Hispanisztika Tudományos Diákkör | Menczel Gabriella | Vajda Flóra Noémi | |
| Romanisztikai Intézet | Olasz Tanszék Tudományos Diákköre | Takács József | ||
| Romanisztikai Intézet | Portugál Tanszék Tudományos Diákköre | Szijj Ildikó | ||
| Szakmódszertani Központ | Tantárgy-pedagógiai diákkör | Antalné Szabó Ágnes | Flóra Scheuring | |
| Szláv és Balti Filológiai Intézet | Orosz Irodalmi Tudományos Diákkör | Gyöngyösi Mária | Ligosztájeva Annamária | |
| Szláv és Balti Filológiai Intézet | Szláv Nyelvészeti és Irodalmi Tudományos Diákkör | Kiss Szemán Róbert | ||
| Távol-keleti Intézet | Távol-keleti Intézet Tudományos Diákköre | Birtalan Ágnes Szilágyi Zsolt |
||
| Történeti Intézet | Történeti Intézet Tudományos Diákköre | Nagy Balázs | Vadas András | |
| Zenei Tanszék | Zenei Tanszék Tudományos Diákköre | Hercz Dorman Aliz |