Az ELTE Innovációs Központja idén is meghirdeti Innovatív Hallgatói Ötletpályázatot, melynek célja a graduális és posztgraduális képzésen résztvevő ELTE-s hallgatók újító, saját ötletű projektjeinek elindítása anyagi, illetve szakmai támogatás nyújtásával.

Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. március 5.

Tartalmi megkötés nincs a pályázat témáját illetően, így az bármely tudományterületről származhat. Fontos szerepet játszik az ötlet újszerűsége, innovativitása és piaci megvalósíthatósága.

A pályázatok egyénileg és csoportosan is benyújthatók (csoport esetén az ELTE-n aktív hallgató vezetésével). A legsikeresebb pályaművek várhatóan 50.000 – 500.000 Ft közötti díjazásban részesülhetnek, emellett a pályázathoz a Start it @K&H és az S4-IT Kft. is különdíjat ajánlott fel.

Az elbírálás két fordulóban történik, és az idei évben először, a két forduló között, a pályázaton induló valamennyi csapat részt vehet egy tematizált továbbképző programon, ahol lehetőség nyílik az eredményes üzleti tervezéshez szükséges, komplex ismeretek elsajátítására. A második fordulóba továbbjutó csapatokat mentorok fogják segíteni. A legjobbnak ítélt pályaművek az ELTE Országos Innovációs Napon is bemutatkoznak.

A pályázati kiírást itt tekinthetitek meg, ha segítségre van szükségetek, elérhető a pályázati útmutató, illetve a költségtervhez szükséges táblázatot is le tudjátok tölteni.