December 4-én a BTK Kari Tanácsa egyhangúlag tanácsa elfogadta Csizmadia Anna BTK HÖK Tanulmányi bizottsági elnök előterjesztését a HKR módosítására vonatkozóan.

A módosítás kidolgozása a BTK HÖK kezdeményezésére történt, és a kari vezetéssel, valamint a Tanulmányi Hivatallal zajló, több hónapos egyeztetés eredménye.
Hivatalossá a legfőbb egyetemi döntéshozó szerv, a Szenátus jóváhagyásával válik.

A módosítás lényege az, hogy az a hallgató, aki az abszolutórium megszerzéséért (képzési idején túl) kénytelen egy teljesen új félévre beiratkozni néhány elvégzendő tárgy miatt, kérvényezheti, hogy ne az adott félévre szóló, előre meghatározott önköltséget kelljen fizetnie, hanem kreditalapú költségtérítési díjat. A módosítással jelentősen csökken az érintett hallgatókra háruló fizetési kötelezettség terhe.

Alapképzésben 7000 Ft, mester- és osztatlan tanárképzésben 10 000 Ft a kreditenként fizetendő díj, a hiányzó kreditek száma maximum 10 lehet.

Csizmadia Anna előterjesztése itt olvasható.