Kedves Hallgatók!

Tájékoztatlak Titeket, hogy az ELTE BTK HÖK elnöke a tegnapi nap folyamán értesített, hogy 2013. november 18-i hatállyal lemond tisztségéről.

A Választási Bizottság (továbbiakban: VB) 2013. október 21-i ülésén a 2013-as HÖK elnök választására vonatkozó időpontokat a következőképpen határozta meg:

  • A választások kihirdetési időszaka: 2013. október 21 – 2013. november 4.
  • A jelöltállítás időszaka: 2013. november 4. – 2013. november 8.

Elnökjelölt az lehet, aki a Kar beiratkozott hallgatója, indulási szándékát a VB felé írásban jelzi, és akit a jelölt egyetértésével a Kar bármely 500 hallgatója írásban jelöl. Az írásos jelöléseket a VB-hez kell eljuttatni. Jelölést kizárólag a VB által kiadott, hitelesített jelölőlapon lehet gyűjteni, melyet a HÖK irodában lehet felvenni 2013. november 4-től.

Az Elnökjelöltekről az Elnökválasztó Küldöttgyűlés szavaz. Az Alapszabály 6. § 5. pontja értelmében az Elnökválasztó Küldöttgyűlésnek a jelöltállítást követő 14 napon belül szavaznia kell, a Küldöttgyűlés időpontjáról az érintetteket a fenti határidőknek megfelelően értesíteni kell.

Az Alapszabály 6. § 2. a.) és b.) pontja értelmében nem lehet elnök, aki az Egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban áll, ill. a választás időpontjában az Ellenőrző Bizottság, vagy a Választási Bizottság tagja, vagy elnöke.

Budapest, 2013. október 21.

Üdvözlettel:

Szarka Beáta s.k.
elnök
ELTE BTK HÖK
Választási Bizottság